2011. október 29., szombat

Annyira örülök! :)))

Egyik korábbi bejegyzésemben írtam, hogy az egyik technika, amit mindenképpen szeretnék még kipróbálni, az a Tiffany...
Akkor még nem is gondoltam, hogy pont azon a bejegyzésen keresztül fog erre alkalmam nyílni.
(Röviden: egy kedves ismerősöm olvasta, aki hobbyból olyan gyönyörű képeket csinál, hogy még ;), és volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy megmutatja az alapokat.)
Rajzoltam pár mintát, a lenti angyalka született. (Szándékosan csináltam rossz képet, hogy a hibák ne nagyon látsszanak :P)
Persze sok segítséget kaptam, a vágást és a csiszolást még nagyon sokáig kell gyakorolnom :) meg a forrasztást is :)
Szóval ami jó benne, az az ő érdeme, ami nem, az meg az enyém :) Szóval ezúton is nagyon köszönöm, meg a többit is!
Most tervek kergetőznek a fejemben, megyek is rajzolni...
Örüljetek velem! :) (És Ti is próbáljatok ki valamit, amit már régóta szerettetek volna!)

2011. szeptember 10., szombat

Készültek azért ékszerek is,

jobbára fülbevalók (kis ösztönzés volt, hogy holnap kiviszik a cuccaimat egy vásárra, kíváncsi leszek majd az eredményére...). Íme:
Erre a gyűrűre már régóta akartam alapot szerelni, most végre sikerült:
Mobildíszek:

Szettek:

Megjöttünk!

...igaz nem most, hanem vagy 3 hete, de még nem igazán sikerült visszarázódni... :)
Kezdetnek hozok néhány képet a nyaralás legizgalmasabb programjáról: Kanyoning, Cetina folyó, Horvátország.
Érdemes elmerülni a természet részleteiben, bár a képek közel sem adják vissza azt a látványt, amit ott lehet látni...

2011. augusztus 5., péntek

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolnivalója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

Végre szabadság!

Holnap reggel indulunk túratáborba, és szerda délutánig ki sem dugjuk az orrunkat a Vértesből! Majd hozok szép fényképeket :)
Addig is minden jót mindenkinek (meg egy verset is megosztok veletek a következő posztban, az egyik kedvencem)!

2011. augusztus 4., csütörtök

Holnapután indulunk

túratáborba, ahol tavaly ilyen fényképeket tudtunk készíteni.
Valami gyönyőrűséges.
Meg ilyent is csináltunk a férjemmel :) (az első képen én vagyok, a másodikon ő)
    

Ametiszt szett

Az alábbi ametiszt szettet készítettem, remélem tetszeni fog a tulajdonosának, születésnapra kérték:
Apropó, nem tudjátok véletlenül, hogy az ilyen műbársonynak hogyan lehet visszaadni a színét? Be lehet festeni valamivel?

Megint füli és fűszertartók

Egy barátnőm most költözött új albérletbe, és valahogy fűszertartók nélkül maradt... Ez a hiányt igyekeztem pótolni, szereti a napsárga színt (most aztán nézheti ;))
És úgy mellékesen készült még egy füli (rózsakvarc golyókkal a közepén):
Fotózni és beállítani dolgokat meg majd megtanulok... :)

2011. július 31., vasárnap

Üvegek és egyebek

Előbányászom az üvegeimet, amiket még korábban spájzoltam, be, úgyhogy most nagy mennyiségben várhatóak üveges fotók (na jó, nem rakok be mindegyikről külön), itt egy régebbi "mintát" készítettem el újra; magok "keresztben":
     Múlt hétem beszerző körúton jártam, méghozzá ékszereket "turkáltam"; jó áron különleges alapanyagokat sikerült szereznem; már újra is hasznosodott egy részük:

2011. július 20., szerda

Afrikai hangulat és a titok nyitja

Egy kis afrikai hangulatú nyakbavalót és láncot készítettem (miközben a bátyámmal beszélgettem, aki Angliában van, szóval ez egy nemzetközi "cucc" :)):

Megpróbálok majd nappali fénynél élesebb és kevésbé sötét képeket készíteni... hátha sikerül...



Tiffanyldának pedig itt küldöm a titok nyitját  (de csak homályosan, hogy ne fedjünk fel mindent (és nem azért, mert csak ilyent sikerült :)); a lencsék egyébként színes kagylóból készültek.


Ezt a gyönyörűséget kaptam...

Szivelannától Latinka ajándékláncának "születésnapi kiadásában".
Sajnos a fotóim pillanatnyilag vagy életlenek, vagy sötétek (esetleg mindkettő), de élőben még ennél is gyönyörűbb ez a szett!
Anna, nagyon szépen köszönöm még egyszer! :)

2011. július 6., szerda

Kulcsok a szívekhez :)

Konkrétan violinkulcsok. :) A fülikhez csináltam medált is. Kicsit még rágódom rajtuk, de úgy megörültem nekik, hogy muszáj volt feltenni...

2011. július 5., kedd

A tegnapi

medál. Este forgattam a kezemben egy próbaképpen kilapított drótot.
Ez lett belőle: :))
Láncot még nem készítettem hozzá, lehet, hogy egy ennél vastagabb bőrszíj elég lenne...

2011. július 4., hétfő

Narancssárgák

Ezek a narancssárgák születtek időközben. A karkötő két részből áll, és igazság szerint a hátulja nem is tetszik annyira, csak már nagyon idegesített, hogy félkészen áll az asztalon. Szerintem szét fogom szedni...
Karkötők, és egy szett, amit korábban rendeltek tőlem, azt hiszem még nem tettem fel:
Egy kedves barátnőmtől kaptam egy próbababa fejet, így mostantól jobban be fogom tudni állítani a képeket :)

Kacérkodom a drótékszerekkel...

olyan szépeket tudnak mások készíteni drótból, itt keringett pár kép a fejemben.
Aztán az is eszembe jutott, hogy kiskoromban a papám adott ilyen műanyaggal bevont vékony villanydrótdarabokat, én pedig mindenféle formát hajtogattam belőle.
Itt a prototípus, amit valamelyik este követtem el:
A fények nem túl jók, meg nem is tudok fényképezni, de azért remélem látható. Mit szóltok?

Most egy olyan projectben gondolkodom, hogy minden nap elkészítek egy fülbevalót... Bár még nem teljesen határoztam el magam, de kicsit aktivizálnom kellene magam :)